Beregsurány

Weboldal

A települést 1911-ig csak Surány-nak nevezték. Az egykori Nagy és Kis jelzővel megkülönböztetett falvakból olvadt össze, ősi lakhelye volt a Surányi családnak, amely valószínűleg a Gutkeled, illetőleg Várdai család-tól eredt.

1280-tól Aladár (Mihály fia), és Gábor fia, Tamás között erőszakos birtokviszály dúlt.

1299-ben a Várdaiak birtokolták az Egyházassurány néven említett települést.

Az 1345-ben birtokosként jegyzett Surányi János és fia, Tamás, Kisvárdai Jánossal a Márok és Surány közti határ iránt perlekedett. Nagy- és Kissurányt a XIV. század-ban a Nagysurányi, Kissurányi, Medgyes és Barabási Csépán családok birtokolták.

1496-ban Kissurányt már praediumként, vagyis puszta telekként jegyezték fel.

1567-ben a tatárok Nagysurányt feldúlták, felégették és a lakosságot elhurcolták.

1648-ban birtokosukul említik az oklevelek Telegdi Istvánt, Perneszi Gábort, Lónyay Menyhért özvegyét, Ujfalusi Zsigmondot, Perényi Zsigmondot és Gábort, Barkóczi Gábort és Dessewffy Ádámot.

1651-ben beiktatták fiúsítás folytán Bornemissza Katalint (Kállay Ferenc, utóbb Perényi György özvegyét) és általa utódait, valamint Sályi Istvánt és nejét, Fuló Zsuzsannát.

1729-ben beiktatták Ludányi Bay Istvánt, Mihályt és Évát a surányi és más részekbe, valamint 1807-ben Bay Istvánt.

1822-ben birtokolt itt Bay Károly és József, 50 év múltán Bay Ferenc, József és Erzsébet, Bay Györgyné, báró Uray Gyula, Lónyay Gábor és Eötvös Jenő, akiknek „ízléses kastélyaik” voltak itt.

(Az eredetileg Nógrád megyei Bay család a XVII. század-ban házasság útján telepedett meg Surányban, de családfőit már a XVI. század-ban említik Bereg vármegye „jeles férfiai” között. Különösképp Bay Mihály /1685/ alispánt, aki Thököly Imrével elhagyta az országot, s vele együtt Ázsiában élt, javait azonban testvére, András kapta meg. Thököly végrendeletében egy nemes udvart hagyományozott Bay Mihálynak M. Szigeten, melyet tőle II. Rákóczi Ferenc váltott be, ebben az okmányban felsorolta Bay Mihály Zrínyi Ilonának és Thököly Imrének tett hű szolgálataival szerzett érdemeit.)

Bereg vármegye katonai leírói 1782–25 között mocsaras, magastörzsű, némi bükkel, nyírfával elegyes bozótos tölgyerdőt találtak a településnél. Az utak és rétek nagyon mocsarasak voltak, jó szénát csak a legközelebbi település, az Asztély melletti ritka erdőben lehetett gyűjteni. A falutól keletre elágazott az országút, a Munkács felé vezető, elég kemény talajú, az erdőben meglehetősen széles épp Surány előtt ment el. A falun átmenő Beregszászra vitt, a harmadik, a Váriba vezető az állapota miatt kevéssé volt forgalmas, a Tarpáról jövő országút viszont esős időben az erdőben elég rosszul volt járható.

Fényes Elek Geographiai szótárában (1851) Surányt magyar-tót faluként találjuk Bereg vármegyében, 617 lakossal, erdeje igen sok, földje termékeny volt. A 30 év múlva kiadott Bereg vármegyei monográfiában magyar helységnek írták a Tiszaháti járásban a naményi országútnál, 104 lakóházzal, 686 lakossal és 2630 holdnyi területtel. (Sík határában gyakran találtak őskorinak mondott bronzleleteket; így 1879-ben báró Uray Gyula földjén egy bögrében több mint 40 bronz karperec és egy lándzsa került napvilágra. A Mic pataknál egykor erősség, valószínűleg földvár feküdt, amelyet Várszegnek neveztek. A XII. század-ban Bereg vármegye alsó szélén Surány és Márok táján volt Pázmányfölde település, amely első birtokosáról, Hunt-Pázmánról kapta a nevét.)